Az, hogy valakinek „lelke van”, még kevés egy olyan nagyságrendű változtatáshoz, ami a világban, vagy akár hazánkban is, szükségeltetne! Hiába még a leglánglelkűbb hazafiság is, ha nem párosul azzal a tudással, mi helyes irányban tartja a lobogást, hogy csak azt eméssze fel, mi valóban kiégetni való!

 Előbb, – és ezt már több éve folyamatosan írom, és mondom én is – tudati változásra lenne szükség, méghozzá nagyra! Minden magát magyarnak tartó embernek, legalább az alapokat, a vezetőknek pedig a mélyebb szinteket, kellene elsajátítani magyarságismeretből!

Kifejtem kissé, ez mit is jelent, s miért is elengedhetetlen!

A magyarság nem nép elsősorban, hanem egy erkölcsi, jellembeli tulajdonságkör, mely eszmerendszerben jelenik meg. Ezt kétféle módon lehet alapjaiban magáévá tenni valakinek.

Vagy, mint ezt régen, a nagycsaládon belül tették, az „anyatejjel szívja magába” valaki, ekkor a hagyományozás a már megbölcsült, megböcsült, nagyszülő és a bölcsőből éppen kikerült unoka között indul, míg e kettőt eltartják a szülők, vagy, – és ez az előbbi esetben is tettenérhető, mint folytatása a családi közegben nevelődésnek – tanítók közvetítik a tudást.

Mindkét esetben az alapot az adja, hogy egyrészt, minden gyermekkel újra leszületik a teljes tudás, csak segíteni kell neki, hogy kibomoljék benne, másrészt, a természeti törvények, mint az isteni működés megnyilvánulásai, párhuzamul szolgálhatnak, a saját életvitelemhez, hogy azt valóban az isteni törvények vezéreljék! Ez utóbbi esetben csupán egy a bökkenő! Ha én nem az égi, tehát a kozmikus törvényeket veszem alapul, hanem a földi, pontosabban az állatvilágban megjelenő „farkastörvényekre” alapozok, bizony eltévedek! Nem mintha az állatokat nem Isten teremtette volna! De ha nem tudom, és honnan tudjam, ha nem magyarul beszélek, hogy az állat az állapotszerűséget jelöli, hogyan érthetném meg, hogy beleragadván egy állati, és szinte teljesen ösztönvezérelt létformába, nem fogok tudni az azon túlmutató értékekkel mit kezdeni. Így például nem értem majd, mi az az ingyenkegyelem!

Nincs ugyanis bennem a fentiek iránti igény, nincs kinyitva bennem, az odavezető tudati ösvény!

Miután a családok hagyományos rendje már széthullott, a régi hagyományozás rendje (a nagyszülőktől az unokáknak) is működésképtelen.

A nagyszülő sem az a bölcs, aki az isteni törvényrendet élve, és folyamatosan tapasztalva is, át tudna adni lényegileg kozmikus, vagyis isteni, tudást.

Az állami oktatás alapjaiban magyartalan! És tegyük hozzá, egyre embertelenebb is, egyre inkább az arcnélküli alattvaló előállítását szolgálja csupán!

Ezért szükséges, hogy gyökereinket más úton ismerjük meg.

Természetesen ez tettekben nyilvánuló erkölcsi tartás példamutatása elsősorban, ami a felgyűlt tapasztalatok és a kozmikus működés ismeretéből ülepedett le, és lényegileg Isten, és saját valóm, mély ismeretén alapszik. Ezt a szóbeliség csak alátámasztja, de szólni hozzánk ez a műveltség képeken, jeleken, át szól! Azokat kell(ene) sokat olvasgatnunk!

Elsősorban az égi jeleket! A csillagokat (csillogókat), csillagképeket, a bolygók (bolyongó csillagok) mozgásait, vagyis, a fény/árnyék változásokat figyelni, és azokból következtetni, egyrészt az isteni működésrendre, másrészt arra, én hogyan tudok ehhez gondolataimban, tetteimben kapcsolódni.

Magyarán, hogyan tudok istenhez felemelkedni, s végső soron megistenülni, hiszen Isten képére, képességére (örökkévalóság, tökéletesség, fénytermészetűség, mindenhatóság…stb.) és hasonlatosságára, tulajdonságára (szerelem, szeretet-erő…stb.) vagyunk teremtve. Ezért meg kell tudni, hogyan lehet ilyenné válni!

Másodsorban hagyományunk jeleit kellene olvasgatnunk! Kazettás mennyezetű, és freskós templomaink, Fényfia vonulása által olvasható, képi üzenetét, népmeséink kozmikus jelentésszintjén megjelenő üzenetét, vagy akár a Szent Korona képi rendjének üzenetét.

Például, hogy megértsük, mitől volt a magyar királyság nagyhatalom, bár nem irtott ki népeket, mint tette azt a „művelt” nyugat.

Miért áll egyedül nyelvével, mert bizony ún. nyelvrokonai sem tudják felmutatni nyelvükben azt a szerves egységet, mely a mai magyar nyelvben még teljességet ad. Nyelvtanításunk sem ismerteti ezeket, hiszen idegen nyelvre kidolgozott oktatási rendszer szerint tanuljuk a magyart. Ezért van, hogy, bár magyar szavakat használunk, nem tudjuk összefüggéseit, törvényszerűségeit, lehetőségeit, mert nem hogy nem tanítják, de tagadják még azt is, ami nyilvánvaló, arra a rendszerre alapozva, ami nem erre a nyelvre lett kidolgozva!

Hagyományunk szkita-hun-avar-magyar folytonosságát is tagadja történelemtanításunk, s még mindig finn-ugor-kodik, holott külföld neves tudósai is megcáfolták már „tényeit”, a képzelet szülemények, birodalmába utasítva azokat!

„Istenek vagytok”- mondja a Bibliában Jézus is! (János 10. 34.; Zsoltár 82. 6.) Csak egy bibije van a dolognak: mindez lehetőség szerint van csak bennünk! Ha kibontjuk, jó, ha nem, hát nekünk rossz! De, mert a teremtés műve tökéletes, előbb-utóbb mindenki helyére kerül! Csak ez akár évezredeket is igénybe vehet! De ha a cél az örökkévalóság, miért ragadnánk bele az ahhoz képest pillanatnyiba? Hááát… tudjuk, miért! De mihelyst belátjuk, kimászunk belőle! Csak szeretném, szeretnénk megrövidíteni azt a kínlódást, amit magukra vonnak azok, akik nem akarják megérteni, hogy nem az a hatalom, amit annak gondolnak, nem az a lényeges, mi történik körülöttük, az a fontos, mi történik bennük! Ezért engedi meg Isten mindazon borzalmakat, amik ma a világban vannak. Ha a lényegi kérdésekben, mely ennek a tudásnak legalapjait adja, rend lesz bennünk, minden más is a helyére kerül!

Ki akarna szeretetlenül élni? Hiszen mindent azért tesznek az emberek, hogy –a szeretetnek szerintük megfelelő valamit– elérjék! Bármilyen módon!

Ki erőszakot alkalmaz, mert az látszólag engedelmessé teszi a körülötte lévőket, ki a sztár szerepet vállalja, mert akkor dicsérik őt, ki a jóságos segítő álarcába bújik, dicsekedvén azzal, mennyit segített már…stb.

És bár szeretet és gondoskodás nincs tetteik mögött, de így mind figyelem és gondoskodás látszatot kap!

Mert szeretetre vágyik, csak fogalma sincs annak lényegéről! Ő élvezetre, örömre, kényelemre gondol szeretet címszó alatt! És ezt is adja „szeretteinek”. Azok meg, mert ez nem az, amit kapniuk kellene, elidegenednek tőle! Csakhogy ettől még nem tudják, mi is a helyes, mit is kellene kapniuk, és a valódi szeretettel való találkozásukkor, azt rendszerint elutasítják!

Milyen az igazi szeretet? Mit jelent szeretni? Hogyan kell helyesen szeretni? Miért engedi meg a szerető, hogy nehéz helyetekbe kerülj, miért nem óv meg tőlük? Meg kell ismernünk hát, a szeretetet!

Mi hát, magyarnak lenni? Mitől magyar a magyar? Mit tudtak őseink? Mi szentségük valódi alapja szentjeinknek? És nem utolsó sorban, milyen nyelv a magyar, hogyan működik, mitől más, mint a többi? Ez utóbbiakat főleg tudni kell, hiszen nyelven gondolkodunk!

Míg ezen ismereteket el nem sajátítjuk, nem lehet magyar hazáról, nemzetről beszélni, csak magyarnak nevezett nyelven beszélők lakozásáról, valaha magyarok által lakott területen!

Szükséges tehát a magyarságismeret alapjait elsajátítani, hogy elmondhassuk magunkról:

Magyarok vagyunk, nem csak lélekben, szívben, érzelmeinkben, de tudatosan, eleink tudásával is rendelkezve.

Ettől lesz erkölcsi tartása a család tagjainak, ettől lesz egy-akarata a közösségnek, ettől lesz szellemi-lelki ereje a nemzetnek!

Ettől lesz rend az országban, ettől lesz fény a Kárpát-hazában, ettől lesz világosság a világban!

Szégyen hát, ha azok, kik magukat magyarnak nevezik, nem akarják legalább az alapokat elsajátítani! Ha veszni hagyják a tudást, mit, az elcsatolt vidékeken, s az anyaország egyes falvaiban még őriznek, bár már nem értenek teljes értékűen (lásd például kazettás mennyezetű templomaink ábráinak jelrendszerét).

Szégyen, hogy nem küldik, bármily nehéz is a helyzet, legalább gyermekeiket, e tudás elsajátítására!

Mit kellene megkapnia minden magyar gyermeknek és családjának?

Már a gyermek születése előtt a szülők természetes, egészséges életmódot éljenek, természetes anyagokat használva, melyeket ún. biogazdaságokban termelt, a magyar földön őshonos fajtákból állítanak elő! Környezetüket is alakítsák kozmikussá a népművészetünk jelrendszerével. Vagy néprajzi területi jellegüknek megfelelően, vagy a családi hagyományokat figyelembe véve, ha ez lehetséges.

Mint tették ezt őseink, kik minden egyes tárgyat jelekkel ékesítettek/égiesítettek (és nem díszítgettek!). Ahogyan lakókörnyezetüket, mely a szobától a nagyobb léptékig, a település egészéig, sőt magáig az egész országig terjedt, ugyanígy szervezték, rendezték, és a házra, és a házba, az öltözetre és a templomba, de a bútorokra is, ugyanúgy e jelrendszer jelei kerültek. Az imígyen jeles tárgyak, ugyancsak az isteni működést megidéző rendben kerültek egymás mellé!

Mindezzel, nemcsak élhető közeget teremtünk gyermekeink (és szüleik, és a nagyszülők, esetleg dédszülők számára is), hanem feltámasztva a népi mesterségek már kihalóban lévő ágait is, munkát, mégpedig mert a munka visszahat művelőjére is, boldogító munkát, nem lélektelen robotot, adunk népünk kezébe! Túl azon, hogy a természetes anyagok termelése ökológiai szempontból is kívánatos e pusztuló bolygón! A „népi művészet” termékei, a „hand made” egyébként is keresettek külföldön, s ha ezek bio jelzővel is elláthatóak, népgazdasági haszonágazat is lehet belőlük!

Ugyancsak, már a születés előtt, tanuljon a szülő, és itt elsődlegesen a nő, hagyományunk gazdag tárházából gyermekdalokat, ringatókat, és gyermekjátékokat, mert, mit Kodály óta tudatosan is tudunk, azt most kiterjesztem: a hagyományok ismeretére, már a születés előtt kell elkezdeni a nevelést!

Magát a szülést is a hagyományok és a korszerű egészségügyi eredmények felhasználásával kellene levezetni, mint erre már vannak példák! Így születhetnek egészséges szellemű, lelkületű, és testű gyermekeink!

A gyermek fejlődésében, iskolaérésig, a népi gyermekjátékok társas viszonyra nevelő hatását kellene ér­vé­nyesíteni, illetve erre tereket (játszóterek) kellene biztosítani, vagy létrehozni! Az óvodában, az ún. „halasi kísérlet”, és a belőle származó többi, máig tartó, hagyományalkalmazó módszert kellene elterjeszteni!

Az általános iskolai példák közül, a keszthelyi japán alapítványi iskola eredményei mutatnak utat, merre kell keresnünk a megoldást, a reformokra! Több pedagógiai munka, szakkönyv jelent meg e tárgyban, mely tematikai segédanyagként is használható, s népmeséink, népdalaink, néptáncunk és a korszerű pedagógiai módszerek ötvözésével segíti a munkát!

Néptáncaink és a gyermekjátékok szinte teljesen kiválthatják a mai értelmű testnevelést, lévén jó fizikumot igénylők, és minden izomcsoportot megfelelően meg mozgatóak, a játékosságról már nem is beszélve! Nem kell nekünk majorett, és baseball!

A keszthelyi nevelési módszer az egyéni felelősségvállaláson alapul, ti. a nagyobb gyermekek, természetesen a pedagógus aktív közreműködésével, a kisebbeket tanítják arra, mit már ők tudnak, és érdemjegyük első sorban, arra vonatkozik, mit, milyen eredménnyel tudtak átadni nekik, de a kisebbek, éppen kötődésük miatt éppúgy „drukkolnak” felsőbb társaik eredményes szerepléséért, mintha az, testvérük lenne! Az is kimutatható, hogy az ilyen közegben tanuló gyermek, minden szempontból többet képes nyújtani, mint hasonló korú, de szokványos módon iskolázott társa!

Az így nevelődött gyermek, az élet egyéb területein, a társadalmi elvárások mellett, meg fog felelni, az isteni elvárásoknak is, tehát, részint erkölcsösebb lesz, részint további életét is az isteni rend szerint szervezi majd, és így lelki, szellemi, és testi, anyagi, szinten is segíti Isten teremtésbeli munkáját! Nem válik vasárnapi hívővé!

A továbbiakban is népi hagyományaink igazítják el, legyen szó esküvőről, vagy halotti szertartásról, hiszen nemzetközi vizsgálat által bizonyított tény, hogy mindkét életeseményhez a magyar rendelkezik a legátfogóbb, kozmikus hagyományrenddel!

Világkép és világnézet

Világkép helyett világnézetet tanítanak, holott a világnézet egy adott pontból szemléli a világot, így ami csak más szemszögből vehető észre, kimarad ebből a képrészletből is. A világkép ezzel szemben, mert a világ egy-teremtetű, egységes. Sajnos a fogalmakat is folyton felcserélik, így beszélnek ilyen-olyan világképről (pl. Bruno-i, heliocentrikus ...stb.), pedig azok csak a világnézetek különbözőségéből fakadó világképrészek. A világkép ezek együtteséből alakul ki, vagyis ezeknek lényegi összefüggésrendszere. Csak a világkép segít az isteni működés megismerésében és megértésében. Ez sem a teljesség maga, csak az általunk befogadható lényeg-rész. Mindebből kiindulva megérthető a különböző világnézetek és világképrészek erénye és hibája.

Például a Heliocentrikus (Nap központú) és a Geocentrikus (Föld központú) világképet világképrészt (!!!) mint fejlődési fokozatokat szokták tárgyalni, hogy az előbbi mennyivel magasabb az utóbbinál, mert itt már észrevették, hogy a Föld a Nap kőrül kering ...stb. Pedig bizonyos szempontból fontosabb az, hogy a Földről (és így magamból) nézve lássam a világot, mert itt a világ és én analóg módon működünk, ezért feltárulnak kettőnk összefüggései. Ez az alapja az „úgy a kicsiben, mint a nagyban” ill. a „mint fent úgy lent” gondolkodásnak, ami eleve feltételezi Isten létét, jelenlétét. A Nap központú világképrészlet, bár fizikailag rámutat bizonyos dolgokra, az általa megtalált azonos szerkezetek pusztán felépítésbeli, de nem funkcionális összefüggéseket sugallnak és éppen „élőlénységüktől” fosztják meg azokat amik hasonlóságot mutatnak. Ezt azután átviszik az általuk is élőlénynek titulált (és már nem is nevezett) valakikre, azokat (és már nem őket) is tárgyakká degradálva. Aki a tárgyakat is lelkesnek tartja, az az élőlényeket elfogadja, megérti, szereti. Aki az élőlényeket is tárgyként tartja, az a „használat után eldobandó” szellemében fog gondolkodni felőlük is. Ma már tolerancia- és egyéb kampányokat kell indítani hogy úgy ahogy elfogadtassuk a másikat. Sajnos főleg azért indítják e kampányokat, hogy valakik (akik csak hiszik magukról hogy valakik) elfogadtassák velünk -magukon keresztül- ideológiájukat, világnézetüket, mellyel fölibénk akarnak kerülni, vagy „csak” hibás működésüket akarják így legalizálni[1] (önmaguk előtt is). Ha világképük lenne, nem tennének ilyen butaságot, mert megértenék, hogy ők szenvedik meg hosszútávon, hogy most élvezkednek rövid földi életük/életeik alatt. De nem is élvezhetik amit „nyernek”, mert állandó rettegésben élnek elvesztésének lehetősége miatt! Ezért akarják azután bármi áron megtartani, amit foggal-körömmel szereztek. A sírra meg hiába rakatnak akár smaragdtáblát is, ez őket odaát, a köztes létben, már nem boldogítja.

Mi a magyar?

Az én megfogalmazásomban (is) a magyarság nem nép elsősorban. A magyarság jellembeli, gondolkodásbeli tulajdonságkör, mely eszmerendszerben jelenik meg és ezért független minden nemzetiségi, faji stb.… megkülönböztetéstől, erkölcsi kérdés ugyanis, hogy valaki magyar-e? (Példaként, akár az aradi vértanúk is szolgálhatnak!)

Lényegét tekintve minden ember magyar, mert mindenkiben ott a lélekmag, minek urává, őrévé kéne válnia (MaGúR> MaGőR> MaGoR> MaGYaR).

Az egy külön kérdés, miért kell ennek a minőségnek egy nép keretein belül is megjelenni? De azt is rögtön nyilvánvalóvá teszik a fentiek, miért nem találunk régebben magyar népnevű közösséget? Nem volt még szükség a megjelenésére ebben a formában. Ezen a néven nem kellett megjelenjen még nép. Itt most a névadás, és egyáltalán a nevek szerepével is foglakozni kellene, de ez másutt tárgyaltatik. Annyit azonban mégis el kell mondanom, a név azokra az erőkre utal, melyeket első hordozója birtokolt, s melyek e név viselésével ezen erők működtetésére teszik fokozottan alkalmassá viselőjüket.

A magyar, mint minőség, jelen volt minden ún. lovasnomád, vagy magaskultúrát kialakító elődnépben, illetve abban az ősnépben, melynek koráról így szólnak az írások: „akkor még egy nyelven beszéltek”.

Ki a magyar?

Magyar az, aki erkölcsi tartásában, mely az isteni működésrendhez hű magatartásban valósul, rendíthetetlen, önérdekét, akár életét is, képes Isten céljainak alárendelni, így szolgálván a többieket, hogy azok is erre a szintre tudjanak emelkedni!

Magyar az, aki a magyar nyelvet nem csak beszéli, de használja is!

Magyar az, aki ismeri ősei hagyományainak lényegét is, és aki ezen emlékeket a legmagasabb szellemi szinten működtetni is tudja!

Magyar tehát az, aki érti a teremtés lényegét, a szeretetet, és szert tart annak folyamatos fenntartásáért!

Gondolattal, szóval, és cselekedettel!

Végül foglaljuk össze.

El kell sajátítanunk az alapokat. Ennek három pillére van:

1. A teremtésismeret, mely magában foglalja az Istenismeretet, amely önismeretre vezet.

2. A magyar nyelv teljességében való ismerete. Ez két fontos szempontot is felvet.

Felismerteti velünk, gondolkodásunk miért képes a folyamatokat megérteni. Nyelvünk, működésében igét rügyeztető. Miért vagyunk megértők, és együttérzők, segítőkészek a bajbajutottakkal szemben. Nyelvünkben a részes és a birtokos eset csak szövegösszefüggésében különböztethető meg, ezért mellérendelő, mindenki felelős a másikért, a birtokló a birtokoltért.

3. A csillagmítoszi keretrendszer, és alkalmazásának ismerete. Ez nem asztrológia, de nem is csillagászat csupán. Itt a tér és az idő együttes megjelenése, a téridő vizsgálata és a következtetésekből adódó ismeretek összegzése a lényeg, és az így leszűrt évezredes tapasztalatok segítségével jutunk mélyebb Isten- és önismeretre, a fény mozgásának, illetve a fény-árnyék változások számontartása és erkölcsi értelmezése, segítségével!

S mert e három terület valójában szét nem választható, egyszerre mindhármat használjuk.

Ha tudatunkban már felnyíltak a kapuk!