Vajh mi lehet az oka, hogy annyi, egyébként okos, értelmes ember nem látja a lényeget, és nem érti, érzi –nem tudja rávezetni a Szentlélek sem– mi történik kőrülötte^[2], vagy pláne benne? Miért marad például ott valahol, amikor már látja, hogy mi baj van, és azt is, hogy belülről nem lehet segíteni?

Egy szempontból ezek az emberek még tájékozatlanok, nincs meg a kellő/kelő ismeretük Istenről és saját belső lényegükről sem,^[3] ráadásul  félnek. Az ismeretek halmaza, az ész sem nyújt azonban védelmet, csak a szeretet, vagyis Isten.

Mi áll a háttérben, mitől válhatunk ilyenné?

Eredendő hiányérzet.

Az embereknek, akár hiszik, akár nem, alapvető szükséglete Isten felé fordulni. Miután ott ahonnan jöttünk^[4], színről színre láttuk őt, nem volt kérdés van-e? Az is nyílvánvaló, hogy ideát is Őt kellene követnünk, vagy először legalább megtalálnunk. A leszületésnél azonban, most ennek részleteibe nem mennék bele miért, törlődik ez az ismeretanyag, pontosabban lezáródik a kapcsolat tudatunk azon részeivel, ahol ezek az ismeretek vannak. Csak annyit érzünk, hogy valaki hiányzik. Ha valaki nem Istent találja meg, emberekben fogja keresni azt ami hiányzik. Az emberi ideálok (a hősök, a sztárok, a példaképek...stb.) azonban olyanok, mint mi, ezért előbb utóbb csalódunk bennük, de jobb esetben is megmarad a hiányérzet. Csak ha valóban Istent találom meg, akkor lehetek boldog, mert Őt nem veszíthetem el, Benne, ha helyes képem van róla, nem csalódhatok.

Isten vélt megtalálása.

Nagyon sokan élnek abban a hitben, hogy ők Istent találták meg, holott magukat vetítik ki, és teszik (idő előtt, hiszen megistenülésre teremttettünk) Istenné. Sokan tévesztik össze a szellemvilág ilyen-olyan képviselőinek sugalmazásait az isteni sugallattal. Nekik próbálok némi segítséget nyújtani, hogyan lehet helyesen tájékozódni, ki is van a csatorna másik végén?

- Ha energiát, melegséget érzel ugyan, de ez nem finom és erőszakmentes, és fensőbbséget és nagyságérzetet kelt benned, nem Istent találtad meg!

- Ha Isten ürügyén a kirekesztést kapod, mintha valakit Ő nem engedne magához, ha az Hozzá akar menni, vagy csak hibái miatt valakit eltaszítana magától, akkor nem Istent találtad meg!

- Ha inkább indulatok, félelmek és vágyak, és nem béke és szelídség, élnek azokban akik –állítólag– Hozzá vezetnek, ott nem Isten működik!

- Ha nem Istennel ismertetnek meg, hanem kinyílatkoztatják neked, ott sem valószínű, hogy Ő az, akiről beszélnek.

- Ha túl sok a látványosság, az a hiányos valóság elfedését szolgálja minden esetben!

- Ha valahol csak a Bibliát akarják elfogadtatni veled, ha a Biblia szavait nagyrészt szó szerint, betűről-betűre akarják neked értelmezni, s ha azt a­nyagi síkon akarják csupán magyarázni, ott sem az Isteni ismereteket és tudást kapod.

A helytelen Istenkép, mert nem azonos Istennel, elhagyható. Sajnos, a vallásos közösségek, a helytelen tanítások miatt, mindenütt részleges Istenképet imádnak, így aki valóban teljességében akarja megtalálni Istent, mindenhonnan eljön egy idő után.

Istentől –szabad akaratunk mián– csak elfordulni tudunk. Ő ugyanis egyetlen pillanatra sem hagy el minket, bármilyen gonosztevők is lennénk, kövessük el, bár a Szentlélek elleni bűnöket mind egy szálig. Ha ugyanis elhagyna, mi megszűnnénk létezni.

Mi által lehet Istent megismerni?

1. Ha az embereket a cselekedeteiken keresztül ismerhetjük meg igazán, akkor Istent is a tettein által tudom megismerni. Ez pedig a teremtés. A teremtés működésrendje részint közvetlenül Istentől való, részint jóval korábbi, mint a Biblia, ezért ez az első számú megismerési alap. A mindenség működésrendje, mert az Egy, az Isten teremtette azt, folyamatosan Őrá mutogat. Ezért a természeti népek, ha látszólag sokisten hitűek, netán animisták, mégis közelebb lehetnek Istenhez egy bigott vallásosnál, mert az előbbiek –általában– cselekszik az Atya akaratát, mert cselekedeteiket nagyrészt a természeti mozgásokhoz igazítják. Sem az emberáldozatokra, sem a kannibalizmus...stb. „eltévelyedéseire” itt most nem térnék ki, de megjegyezném, ez belefért akkor és ott az Istennel levésbe!

2. Saját legbenső énünk megismerése –ami a legnehezebb feladatok egyike–, mivel Isten képére és hasonlatosságára (kifejtését lásd később) vagyunk teremtve, szintén jó megoldás. Mert Istent csak magunkban lehet ugyan teljesen megtalálni, de a külső –legtöbbször a másikban, másokban lévő– Istennel szemben kell alázatosnak lennünk. Ezért is mondja Jézus:

„Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván. (Máté 6.6)”

Az együtt imádkozásnak egész más a funkciója, mint ennek a belső imának^[5]!

3. Saját vallási,…stb. hagyományunk is jó közvetítő, főleg ha az eredethez nyúlunk vissza, a lehető legkorábbi időkig^[6].

4. A Biblia lényeges közvetítő de nem kizárólagos, és nagyrészt példákkal, és hasonlatokkal „dolgozik”, tehát jelképes beszéd. Szerkezete éppolyan fontos mondandót hordoz^[7] mint a szöveg maga. Jó azt is tudni, hogy a benne lévő nevek magyarul olvasva is értelmezhetőek és így megvilágosító erejűek (pl.: Noé = nő...stb.^[8]). Számunkra az Újszövetségi részben foglaltak fontosabbak, és Jézus kijelentései elsődleges érvényűek. Nem szabad elfeledkezni arról, ez a tanítás így elsősorban a zsidóknak szól(na)^[9]! Ezért fontosabb nekünk saját hagyományunk!

5. Néhány mai médiumi kijelentést, írást is érdemes komolyan használni. Például Dombi Ferenc inárcsi katolikus papot én Isten igaz prófétájának tartom, mert látom hogy gyümölcsei jók, ha nem is teljes egészében egyezik a véleményünk^[10].

I. A teremtésismeret alapjai

Teremtéstörténet.

Hogy teremtéstörténet címszó alatt ma mit kell értenünk, azt hogyan magyarázzák nekünk, azt csak felvázolom, részletesen mindenki megismerheti (nálunk) a keresztény hitoktatás keretein belül. Én is ennek alapján beszélek.

Hat nap alatt teremtette Isten a világot, hetednap megpihent. Ádám és Éva voltak az elsők, de Éva Ádám bordájából lett. Majd bűnbe esve, éve a tudás fájáról, mely a kígyóbőrbe bújt ördög kísértése miatt esett meg, el kellett hagyniuk a Paradicsomot. Tovább most nem megyek, hiszen már itt is elég nagy bajok vannak!

Az egész bibliaértelmezésen végigvonuló hiba, hogy fizikai síkra hoz le szellemi síkon értelmezendő dolgokat!

Istenről semmit nem tudunk meg, azon kívül, hogy teremt, meg látja hogy jó, amit tett. De hát ő Isten, hogyan is csinálhatná rosszul? Vagy mégis? A teremtés miértje is kérdéses marad a hittanórán.

Teremtésismeret

Isten, mert Ő a szeretet maga, létre akarja hozni szeretete tárgyát. Dombi Ferenc mediális képességű katolikus papon keresztül, az égi, így beszélt erről: „Míg idea^[11] valami, addig csak hordozóját boldogítja! A megvalósult idea kell, hogy hordozza Alkotóját. Ezért és erre teremtettetek!”

Nos kezdjük az elején!

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.

A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.

És monda Isten: Legyen világosság; és lőn világosság.

És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.

És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának; és lőn este és lőn reggel; első nap”(1. Mózes 1. 1-5.)^[12].

Mint mondtam, nagy bajok vannak! Az anyagi síkra hozzák, mi a szellemi-lelki síkon értelmezendő! Ráadásul a világosságot, vagyis a világot (mert a világ szó világosságot is jelent igei értelmében, lásd: a „gyújts világot” kifejezést), a föld, vagyis az anyag teremtése után helyezi az a gondolkodás, ki mást, mint az anyagot, amit a hatalom eszközeként él meg, nem is tud elképzelni! Pedig egyértelmű a hagyomány, ahonnan átvették[13]. Az anyagi a sötét, a szellemi-lelki a világos. A bibliakutatás sem tud mit kezdeni a napnak, mint időegységnek, ilyen fogalmával! Próbálják számosítani, de nem megy! Persze, hiszen nem a fizikai napról van szó, hanem arról, hogy a fény és benne a fény/árnyék-viszony működik.

„Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige”(Ján 1. 1.).

Mindjárt más a helyzet, ha hiteles beszámolóból merítünk!

Én pedig azt is mondom tinéktek:

A teremtés azzal kezdődik, hogy a nemlétből a megnyilvánulatlan Teremtő (van, ahol Megnyilvánulatlan Végtelennek nevezik) a létbe fordul egy oldalával, megnyilvánul. A megnyilvánulást már tetten tudjuk érni, és éppen a teremtésben, ám a megnyilvánulatlanságra csak következtetni tudunk, hiszen megnyilvánulni csak valamihez képest lehet, s az pedig csak megnyilvánulatlanságnak nevezhető.

Így lesz két­oldalúvá a teljesség. Ám a létben minden duálisan jelenik meg, ezért a Megnyilvánult is Atya és Fiú kettősére osztódik fel. Az Atya az Apai-Anyai, a szellemi-lelki (az Íz) oldala, a Fiú a testi (ez itt a világmindenség teremtésének kódrendszerét magába foglaló minőség) ol­dalt képviseli. Mint­hogy a kettősség (és minden páros számú minőség) statikus jellegű, állapotszerű, ahhoz hogy mozgásba lendülhessen, hogy életadó, teremtő lehessen, meg kell jelenni a harmadiknak (a páratlannak), mely a kettejüktől való Szent Lélek (amely, időnként, Szent Szellemnek is neveződik^[14]).

Tehát kezdetben Isten megnyílvánul, melynek következménye a „kettéválás”, kinyílás.

Valójában már ekkor önfeláldozás történik, hiszen a megnyilvánult, előbbi állapotához képest, részleges állapotot hoz létre.

Ahhoz, hogy teremtése tökéletesen jó legyen, hiszen szeretetből teremt, és Ő a „Jó Isten”, egy részét ki kell zárnia a teremtésből! Ugyanis mint lehetőség, a sötétség megvalósításának a lehetősége is Benne rejlik, mert Ő tökéletes, és minden Benne van^[15]. Azonban, éppen teremtménye iránti szeretetének okán, hogy a teremtett a tökéletessé válás lehetőségét megkaphassa, ki kell zárnia magából a sötétség megvalósításának még a lehetőségét is^[16]. Vagyis korlátoznia kell Magát, hogy csak a szeretetfény működhessék Benne, mert a világ, csak a tökéletes megvilágosodottság állapotában jöhet létre! Ekkor a sötétség megvalósulásának lehetősége a teremtésen kívülre kerül, s lesz az a „külső sötétséggé”, mely valójában a megvalósulás és a megnyilvánulatlanság határa. Ezért van, hogy aki nem Isten felé fordul, az a sötétségbe merül. Így érthető az is, miért mondja Jézus: „...nincs énbennem ördög...”(Ján. 8. 49.). Érteni kell, hogy itt az ördög a sötétséggel azonos. Mindenkinek van egy őr angyala és egy őr döge! Ezek itt a benned lévő fény és sötétség lehetőségeket képviselik. Ha az őrangyal felé fordulsz, a fényt valósítod, de Isten és segítői közreműködését is magadénak tudhatod. Ha az ördög felé, az sötétté, döggé, azaz halottá tesz, mint ez kitetszik Jézus azon kijelentéséből is:

„Egy másik pedig az ő tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat.

Jézus pedig monda néki: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat.” (Mát. 8. 21-22.)

„Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát.” (Luk. 9. 60.)

Tehát aki nem a világosság útján jár, az halott, bár fizikailag él. Ezért mondható az is, hogy aki a külső sötétségre vettetik, az megsemmisül, hiszen belemerül a megnyilvánulatlanságba is. Ám ott is Isten van, tehát a teremtmény Istenben marad. Csak most megnyilvánulatlanul, mintegy dermedten! Majd azok, kik ellen gaztetteit elkövette, megistenülvén, megbocsátásuk részeként, új esélyt adnak neki, kiszabadítván őt „magukból”, hisz aki megistenült az egy az Eggyel. (És új értelmet nyer „egy az egyben” kifejezésünk is!)

Most a teremtettekért, de nem általuk, megteremtődik az anyagi világ.

Ide kívánkozik az is, hogy mi azt mondjuk, aki megszületik, az világra jön. Vagyis világosságra!

És minden hagyomány úgy tartja, ebben a különböző mítoszok egyetértenek, hogy a világ (és ez már az anyagi, a földi világra is vonatkozik), kezdetben eredetileg ment volt a sötétségtől, az csak később került bele, éppen a teremtmények által, akik, mert bennük is, lehetőség formájában, ott van a sötétség, tudatlanságból, elvakult gőgből…stb. valósítani kezdik azt magukban. Ám azt is fontos tudni, ez magát a világosságot nem rontja el, csak elhalványítja a fényét. Ezért is lehet ezt a fényt felszabadítani, ahogy az például a manicheista hagyományban is megjelenik.

Továbbmenvén, ez a magyarázata annak is, hogy a Sípos (S) Gyula: Magánkinyilatkoztatások Magyarországról című munkájában ezt olvashatjuk: ’Kindelmanné Erzsébet asszony írja le a Szeretetláng Lelkinaplóban, ahogy elhívása kezdetén megmutatta neki az Úr Magyarország nyomorúságos állapotát. (1962. május 16. ) „Egy nagy fekete korongot láttam, körülötte szürkésen gomolygó felhőkkel. A korong oldalán különös kinézésű férfiakat láttam. Egészen soványak, majdnem testnélküliek voltak, szürkés ruha volt rajtuk. Arcukat nem láttam, csak tarkójukat. Hirtelen megéreztem, hogy ördögök, mégpedig a főgonoszok. Mikor a korongra pillantottam, éppen akkor lettek készen valami vasszerű lemezzel. Elfedték az imént még kristálytisztán látható korongot.

Amikor a vaslemezzel elfedték, jól megvizsgálták, és nagy, vigyorgó önteltséggel megállapították, hogy jó munkát végeztek. A jobboldali fehér felhőkből, éreztem, hogy valaki nézi őket. Nem tudom, hogy ki volt az. Csak éreztem, hogy nem rosszindulattal van. Lábánál három férfit láttam. Nem tudom, hogy kik voltak, de úgy éreztem, a gonosz ellenfelei lehettek, mert ahogy nézték a fekete korongot, azon tanakodtak, hogy miképpen lehetne eltávolítani. Közben a baloldali személyek közül az, aki a legközelebb állt a jobboldali személyekhez, közel hajolt, és így szólt szörnyű kárörvendően, mint aki egészen biztos a dolgában: Ezt aztán vizsgál­gathatjátok. Ezt jól megcsináltuk! - és még azt is mondták: Sok bajotok lesz vele!

Álmomban én is jól szemügyre vettem a korongot, és nem tudom, hogy a jobboldali személyek is észrevették-e, de ahogy én elgondolkodva nézegettem, miként lehetne a korongot a sötétségtől megszabadítani, észrevettem, hogy a szélénél kis hajszálnyi rés van. Miután ezt észrevettem, nagy megkönnyebbülés vett erőt rajtam. Elhatároztam, hogy szólok a többieknek, nincs minden elveszve. Csak fogjunk hozzá a fekete lap eltávolításához, mert úgy érzem, sikerülni fog. (…)

Jézus magyarázata: „Tudod-e, mi az a fekete korong? Az a Magyarok Nagyasszonya országa. (…) tudod-e, mit jelent a korongon a sűrű feketeség? Ez a hét főbűn. Ez a korong hét lemezből van összerakva, és úgy van elfedve egyenként, de mégis úgy látszik, mintha eggyé lenne olvasztva.” '

Ezután, ismét önfeláldozással találkozunk, mivel az Élőlelkek megteremtésekor a Szellem, mint teremtmény, mely Istentől való, kap egy Lélekmagot, mely Istenből való rész. Ettől lesz lehetősége megistenülni a Szellemnek!

És mert az Ige testet ölt, és mert: „Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.”(Ján. 1. 5.), itt a Fiú a testi arculat (a föld, az anyag), míg a lelki arculatot az Isten Lelke kifejezés képviseli. Ebben a „felállásban” a lelkiség a megnyílvánúlatlan, és ezért ebben foglaltatik benne a szellem. A szellemiség a megnyilvánuló, hiszen az ő gondolata, „mondása” indította el a teremtés folyamatát. „És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk…” (Ján. 1. 14.). Ez már a Jézusi testet öltés, de ezt is azért teheti, mert Ő a testi arculat. Ezért nem lehet az Atyához, csak általa eljutni…stb.

És nevezé Isten a világosságot a lélek nappalának, és a setétséget nevezé a lélek éjszakájának.

Az anyagi síkú teremtés az Ige kimondásával kezdődött, Isten két „tevékenysége” azonban megelőzte azt:

Isten „nyugalma”, megnyílvánulatlansága és Isten „gondolkodása”, „szólása”, igézése(!).

A teremtés után Isten „megpihen”. Ez tulajdonképpen a nyugalmi helyzetbe való visszatérés, ez azonban már az „aktív pihenés”.

Most, azon Élőlelkeket, akik a (tudati) szellemiségi és (fizi­kai, anyagi) testiségi vezettetést akarják inkább érvényesíteni magukban –szabad akaratuk van– azokat elengedi, hagyja lesüllyedni, belecsapódni az akkor számukra besűrűsödött, teremtődött anyagba. Azon Élőlelkek azonban, kik továbbra is lelkiségi, így Isten-vezetésűek, világosak maradnak. Ám együttérzésük, szeretetük és bukott társaik iránti felelősségérzetük^[17] okán önként vállalják az anyagba merülés szenvedelmeit, hogy segíthessenek kiemelkedésükben. Az anyagba merüléssel a tiszta Élőlélek is vállalja hogy „bepiszkoló­dik”, de a csak másokért való önzetlen élettel, a mások lelkének emelkedését, tisztulását segítő szolgálattal ők is tisztulnak, emelkednek. (Ha nem a saját tisztulásukért teszik ezt!) Közben megjárhatják a poklot, tisztítótüzet, mint lélekléti, tudati állomásokat, tudati tisztuló „helyeket” de ameddig vissza nem nyerik eredeti tisztaságukat, újra és újra az anyagba kell merülniük, mert csak az emberi-testi létben lehet igazán emelkedni!

Istenismeret.

Ha meg akarom ösmérni (öSMéR > öSSZeMéR > őS MéRő) a Teremtőt, ezt teremtésének megismerésén keresztül, a teremtett világ és benne a teremtmények működésének megértésével tehetem meg elsősorban.^[18]

„Felelének néki a zsidók, mondván: Jó dologért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat.

Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?

Ha azokat isteneknek mondá, a kikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható),

Arról mondjátok-é ti, a kit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!” (János 10. 33-36.)

Ha pedig a fenti idézetet komolyan veszem, meg kell tudnom ismerni Istent, ahhoz hogy olyanná legyek, milyennek teremtett! Akkor pedig miért nem ismerhetem meg teljesen?

Mert nem érdeke pl. az egyháznak sem, mint intézményrendszernek, hogy valóban azzá váljak, mire teremtettem. Képzeljük el, mi lenne, ha a többség megistenülne, mi történne azokkal, akik nem képesek arra? Azt élnék meg, hogy egyrészt, nem lenne, aki eltartaná őket, másrészt, ezek többet tudnának, mint ők, harmadrészt, a megistenültek látnák minden hibájukat! És bár természetesen nem tennének semmit ellenükre, sőt, megbocsátanának nekik, az ott ragadt egyházfik, és a többi megistenülésig el nem jutottak, akkor is szégyenlenék magukat, és ezzel a szégyennel nem tudnának együtt élni. Ám a helyzetet helyesen megélni, vagyis levonni a megfelelő következetéseket és magukat megjavítani sem tudják, hiszen akkor már megistenültek volna. De a helyzetben tartósan maradni sem tudnának, ezért az egyetlen út, kiirtani azt, akik miatt szégyenlik magukat!

Nem ismerős a helyzet? Ugyanebből fakad a világ összes nyomorúsága!

Isten megismerése, tevékenységének, valamint akaratának megismerése, amiből következik, saját magunk lényegének megismerése, és annak ismerete, miért vagyunk anyagi testben, és mi lenne az emberek, s ezen belül a magyarság, dolga a világban!

Szögezzük le: Isten megismerhető!

Ha Isten maga a szeretet, mert a szeretet szeretni akar, és nem önimádó, ezért meg kell teremtenie szeretete tárgyát. De alább nem adja, saját képére, képességeire, és hasonlatosságára, lényegére, teremt minket!

Miért nem teremt tökéletesre, miért csak lehetőségét adja a tökéletességnek?

Mert tudja, csak azt becsülöm meg igazán, amiért megdolgoztam, megszenvedtem. Csak az lesz bennem maradandó érték, amiért megküzdök (magammal)! Csak azt értem meg, amit megéltem, és csak a megértés indít együttérzésre mások iránt, csak ekkor tudom megbocsátani azt, amit ellenem, elkövet valaki.

Milyen tehát Isten?

Egyrészt, jó!

Nem irigy, nem büntet, nem tesz, nem ad semmi olyat, ami nekünk rossz, amire nincs szükségünk ahhoz, hogy megistenüljünk!

Nem ahhoz, hogy lébecoljunk, hogy öröm­köd­jünk, hogy hatalmaskodjunk, hogy dőzsöljünk, hogy eltiporjunk, hogy kivételezettek, hogy kurvák, homoszexuálisok, narkósok, tömeggyilkosok, …stb. legyünk!

Másrészt, önfeláldozó!

Ebből fakad az is, hogy csak az önfeláldozó szeretet emel Istenhez!

Harmadrészt, de nem utolsósorban, Isten maga a szeretet!

Ez a szeretet azonban nem érzelem! A szeretet erő! Erkölcsi tartalmú erő! Logikusan is levezethető! Ha isten maga a szeretet, akkor jó kell hogy legyen, ha jó akkor erő is, ha pedig így van, akkor a szeretet=erő! És valóban, aki szeret, az erős, ezt hívjuk lelkierőnek. Magyarrá tett idegen kifejezéssel az erő energia, s mint ilyen, hő, és/vagy puha nyomásként érzékelhető is. Álljon itt egy kis példa! „Megkaptam” a magyar „mantrát” a gyerektábor „lóáldozat” szertartásához: „Jó erő, ló erő, élő erő!” Mikor a gyermekekkel gyakoroltuk, azt tanácsoltam nekik, gondoljanak azokra, akiket a legjobban szeretnek, és nekik mondják a „mantrát”. Néhány szülő is jelen volt a próbán. A végén odajöttek, és megkérdezték, mi volt ez? A „mantrázás” alatt ugyanis kiverte őket a víz, olyan melegük lett. Amúgy kellemes volt.

Az Élőlélekről

„Az Isten lélek.” (Ján. 4. 24.)

Kezdetben tehát vala a Lélek. És a Lélek Fény vala. A Szeretetfény. Majd megnyilvánult, és Atya Isten és Fiú Isten lett belőle, kik magukban hordozták másik felüket: az Atya Isten az Isten Anyát, az Istenfiú az Emberfiát. És szellemi kisugárzásukból létre jött a Szent Szellem, kinek másik félesége a Szent Lélek. És szereteténél fogva teremteni kezdett az Atya, lelki síkon, magából osztván szét a lélekmagokat, megtestesítvén (ez még nem a fizikai test!) azokat a Fiúságon által, és tudatos cselekvési lehetőséget adván nékik a Szent Szellem által. Így teremtődék az Élőlélek-hármasságok sokasága. És lőnek ők magerővel bírók.

Isten öröktől van és örökké lesz. Az Élőlelkek megteremtettek általa és attól fogvást örökké lesznek. Visszatérésükkor teremtő erővel bíró társai lesznek Istennek, Istenekké lesznek, de, csak ha alárendelik akaratukat az Ő akarata alá. És ezt akkor teszik, ha valóban szeretettel teltek, így lesz egyre több szeretett és szerető, és ez a teremtés lényege! Odáig azonban csak létrehozni tudnak, teremteni nem. Mert teremteni csak a magából kihasított^[19] lélekkel lehet, azt pedig csak az abszolút szeretet tudja létrehívni.

A lélek szó nyelvünkben az érzelmi „szféra” lakója. Ezt bizonyítja kifejezéseink sora: lelki élet, lelki baj, lelkület, lelkizés, nagylelkű, lelkes, lelkiség ...stb. E szavaink mind érzelemvilágunkkal kapcsolatosak, és a kebellel, szívvel, mint lakhelyükkel említjük őket együtt.

A szellem szó magyarul a tudati (értelmi) „szférában” gyökeredzik. Ezt a szellemóriás, szellemdús, szellemiség, szellemes, ...stb. szavaink is mutatják, hiszen e kifejezések az értelemmel, ésszel, tudással kapcsolatosak. Az ő „lakásuk” a fejben, az agyban van.

Lelki, tudati és anyagi síkon élünk –ezeken belül is szintek, dimenziók vannak–, a lélek, szellem, test hármassággal, melyet én a Bibliából vett kifejezéssel Élőlélekként tartok számon. „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellette vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.” (1 Mózes 2. 7.) „Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké” (1 Kor. 15. 45.) „Mindaz, a minek orrában élő lélek lehellete vala, a szárazon valók közül mind meghala.” (1 Mózes 7. 22.) Ez utóbbi arra is utalás, nem csak az ember, de az állatok is Élőlélekkel bírók!

Ez a Szent Háromsággal összevethető: Atya, Szent Lélek, Fiú. Közös pontjuk megnyilvánulásukban van. Ez a lelkiség, a szellemiség és a testiség. Itt a Test nem az anyagi testet jelenti, hanem annak kódját, mátrixát. Ez a hármasság az anyagi testen belül is együtt van. Népünk is ismeri a 2+1-es rendszert, mely a lélek és szellem + a test megfeleltetésű. A test itt az anyagot, a sötétséghez kötött részt jelöli, míg a lélek-szellem, nem anyagi-fény, minőségére sajátos kifejezésünk van, az íz.

Erre utal például néhány kifejezésünk:

ízzé porrá         - a szellem és lélek elválasztása a testtől, anyagtól

ízig-vérig          - a lélek és szellem szellemi és testi (ám a testen belül a lelket hordozó) jellegéig

A lelkiség legmagasabb foka a szeretet, ennek pedig az isteni szeretet, a Szerelem. És Isten elsősorban szeretet, nem csoda, ha a lélek a lényeg! Miután Isten megjelenése a tiszta fény, Jézus a világ világossága, az Igazság Napja ...stb., a lélek fényszikra, fénypont formájában „látható”. Nem véletlenül, hiszen Isten része! Szemünk a lélek tükre, jogos a világos, fényes tekintetű, ...stb. kifejezés. „A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz.... Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?! (Máté 6. 22-23.) Meglásd azért, hogy a világosság, mely te benned van, sötétség ne legyen.” (Lukács 11. 35.) Itt a test kifejezés a nem fizikai testekre vonatkozhat elsősorban, hiszen fénytestben Jézus Krisztust csak kétszer tudjuk, a Tábor hegyi átváltozáskor, illetve feltámadásakor, minek a lepel a bizonyítéka. Amikor megjelent magdalai Máriának, feltámadása után közvetlenül, az a feltámadott test másik állapota volt, hiszen Mária nem ismeri fel:

„Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva.  A míg azonban siránkozék, behajol vala a sírba;

És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, a hol a Jézus teste feküdt vala.

És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt.

És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az.

Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? Kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt.

Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! A mi azt teszi: Mester!

Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.

Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki.” (Ján. 20. 11-18.). 

Nem ismerik fel az apostolok sem, csak miután a sebeit megmutatja nékik:

„És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.” (János 20. 20.)

De ezzel a testtel átment a zárt ajtón is: „Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus…” (Ján. 20. 26.).

A Szent Lélek működése szellemiségi természetű, hiszen elvezet minden tudásra, nyelveken szólás és e­gyéb tudati tevékenység fűződik hozzá, ezért helyes a Szent Szellem elnevezés is.

A Fiú a testi lét legtisztább formáját képviseli, ezért is lett emberré Isten testi arculata. (A feltámadott test, és a mi testünk közti különbségeket most nem tárgyalom, bár az előbbi sorok a test lámpásánál, erre is vonatkoztathatók.)

A Szent Háromság hierarchikus felépítése az Élőlélekre is jellemző. Ott az Atyától való a Fiú és kettőjüktől a Szent Lélek. Emitt a lélek alá tartozik a szellem, és ketten működtetik a testet.^[20]

Első a lélek, mert örök és tökéletes, állandó és változtathatatlan, Isten része. Csak helyzete változik. Vagy Is­tennél van, akár egy vele, vagy anyagba merülten, ragadtan, bepiszkolódva nem tudja isteni fényét, szeretetét kibocsátani. Ezért kell kiemelkednie az anyagból!

A szellem ugyan, bár teremtmény, szintén örök, ám tökéletesíteni, tanítani kell. Minél inkább szolgálja a lélek kiemelkedését, a szeretetnek adva át a vezetést, annál inkább emelkedik, annál nagyobb „felületen” kapcsolódik Isten tudatához, a Szent Lélekhez, mely minden tudást „hordoz”, annál több tudása (és nem ismerete) lesz. A szellem (tudata) racionális és szimmetriára, egyensúlyra törekvő, ez pedig élet és lélek ellenes. Hála Istennek, nincs tökéletes egyensúlyi helyzet, és szimmet­ria sem, mert megállna az élet! A „jó” s a „rossz” nincsenek egyensúlyban, mert a „jó” mindig nagyobb, mindig több! Ha künn és benn a házban egyaránt sötét van, és bent fényt gyújtok, bent eltűnik a sötét. Ha kinyitom az ajtót nem a külső sötétség jön be, hanem a kivetülő fény világít meg az ajtó előtti részből egy jó darabot. Ahogy a sötétség a fény hiánya, úgy a sátániság a szeretet hiánya. Ezt „legyőzni” is csak szeretettel, annak is a legmagasabb fokával, az isteni szeretettel (a Szerelem­mel) lehet, mert erre nincs megfelelő ellenlépése sem! Nekünk a tökéletesen jóra kell törekednünk! Itt érhető tetten többek közt a krisztusi önfeláldozás egyik része. A test halálát is el kell szenvedni akár, ha a sötétet meg akarod segíteni, hogy megváltozhassék! Hogy megérthesse, ha tudja, ha akarja, hogy nem az anyag, a test a legfontosabb, és hogy bár ő megöl téged, te ezért nem gyűlölöd, nem haragszol rá, csak fáj neked, hogy ő még itt tart, s ezért szeretetedből, még ezt az áldozatot is meghozod érte, vállalod a szenvedést, az ő MeGTéRéSéért, MeGéRTéSéért.

A lélek az isteni szeretetfény egy kicsiny része, és e szeretetfényt kell szétsugároznia. Minél közelebb van Istenhez, annál tökéletesebben tudja tenni a dolgát, végső soron egyesül az isteni szeretetfénnyel. Ám ő magától nem tud „közlekedni”, a tudati, szellemi működés irányítja őt. Ámde a szellem többnek tudja magát, hiszen ő alkotni tud, kapcsolódni tud más szellemek tudatához, tud ismeretekben, tudásban, gyarapodni...stb. Mit foglalkozzon Ő a kis „jelentéktelen” lélekkel! - gondolja gőgösen. Ám ha alázattal alámegy a léleknek, és Istenhez emeli, az isteni szeretetfény átjárja, átvilágítja a szellem tudatát, s így az MaG > MeG - világosodott lesz.

Vagyis, a megistenülés úgy történik, hogy a szellem, a tudati működésén keresztül, Istenhez emeli a lelkét, mire a lélek teljességgében egyesülvén újra Istennel, a szellem tudatát szeretetfényével MeGvilágítja, MaGvilágosítja, ettől a szellem minden szempontból, és cselekedeteiben is, szeretettelivé válik.

Az anyag tiszta megteremtése az, amit meg kell ismernie annak a szellemnek, amelyik teremtői magasságokba akar emelkedni. Hogy ő is képes legyen, mint teremtője, minden sötétségmegvalósítási lehetőségét elengedve teremteni, hogy az ő teremtése is tökéletesen világos legyen, mind teremtőjéé! Hogy világot teremtsen! Ehhez azonban meg kell ismernie a szellemnek az anyag, vagyis a besűrűsödött fény, minden tulajdonságát, legfőképpen veszélyeit, méghozzá saját tapasztalat által! Hogy értse, érezze, mit miért tesz, ne csak tanult tudása legyen róla!

Itt fel kell hívnom arra a figyelmet, hogy a szellem elpusztíthatatlan, de saját magára nézve tud önpusztító lenni! Ha szeretetfényét, lelkét nem engedi működni, ha teljesen elzárja magát mindenféle szeretet erőtől, fénytől, akkor megszűnhet a léte, elvileg. Ám a szellem természetesen élni akar, s ha a nirvánát szokták is úgy magyarázni, mint a teljes megszűnést, ez helytelen leegyszerűsítése a kérdésnek, mert az istenben való feloldódást kellene inkább mondani ekkor is. Vagyis, és ez teljesen logikus, hiszen a nirvánába csak a szellemi-lelki tisztulás vezet, a megistenülés egyik magyarázatával van dolgunk.