Nyelvünk gyökökre építő.

Nyelvünkben a magánhangzók és a mássalhangzók teljesen más szerepűek.

A mássalhangzók hordozzák a jelentéstartamot, adják a szó testét.

A mássalhangzók ún. hangzó-bokrokba sorolhatók, melyeken belül (elsődlegesen) a kiejtés (vagyis képződés) szerinti mássalhangzó-rokonok csoportosulnak, melyek felcserélhetőek egymással.

Így teszik lehetővé a szavak formai rokonítási lehetőségének tágítását, és ezáltal a nyelvi összefüggéseken keresztül, a mindenség rendjének felfedését.

E bokrok:

R, J, L, Ly

K, H, G, Gy

D, T, Ty

M, N, Ny

B, P, V, F

S, Sz, Z, Zs, C, Cs

Ez utóbbi csoport, a sziszegősök, kissé más szerepűek, ám erről később szólok.

Létezik más hangváltási rendszer is (lásd a hivatalos nyelvészetét, pl. Czeglédi Katalin, ki egyetemünk nyelvésze, kutatásait erre alapozza), és azok mentén is sok fontos összefüggést ismerhetünk meg, azonban alapvetően nyelvünk ezt hasznosítja.

Ha a gyökhöz magánhangzó társul, tő szavat, vagy szótövet kapunk.

Nyelvünk ragozó.

Ragozás – ragasztás - rügyezés.

Az igei ragozás          - folyamat        - bolygók         - hetesség                    - magánhangzórendszer

A névszói ragozás      - állapot           - állatöv           - tizenkettesség            - mássalhangzórendszer

Ha a nyelv nem ragozó nyelv, a (képi)formát sem lehet ragozni[1]!

Nyelvünk miatt a folyamatokat előnyben részesíti gondolkodásunk. Ha egy szót igeként és névszóként egyaránt érthetünk, s ha nem tesszük egyértelművé mely jelentéséről van szó, minden esetben az igei értelme kerül előtérbe! Például, ha az ismert gyermekmondókát: „Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki…” halljuk, legtöbb esetben égő csigaházat képzelünk el először, és csak második, vagy többedik nekifutásra váltunk át arra, hogy a szűk térből kitessékeljük a csigát az ég alá, a szabadba, holott jól tudjuk, hogy „csigacsalogatóról” van szó!

A ragok valójában önálló tőszavak, vagy szótövek, ezeket ragozzuk, ragasztjuk, rügyezzük egymásra. Pl. a -nak, -nek részes, vagy birtokosrag, a neki szavunk rövidített (és/vagy hasonított) változata, a -ban, -ben a benne rövidítése, …stb.

Nyelvünkben a birtokos és a részes eset csak szövegösszefüggésében különböztethető meg.

Nyelvünkből fakadó gondolkodásunk ezért mellérendelő jellegű. Ezért mi a birtokos és a birtokolt között nem teszünk különbséget, aki birtokol, részese egyben a birtokoltnak is, birtokos és birtok egyenrangúak szemünkben. Ezért hatalmas a szabadságvágyunk. Ezért vagyunk együtt érzőek, befogadóak, segítőkészek, szeretettel gondoskodók.

Az egygyökű, és főként az ún. egyalakú szavaink, jelentésbeni rokonságban is vannak egymással.

Például, ha azt mondom iGe ezzel azt is mondom éGi de azt is, eGy. Ha azt mondom éKeS, ez azt is jelenti éG(i)eS.

Önmaguk ellentéteit is megtaláljuk a rokonságban.

öL>éL. És itt az a különlegesség is megjelenik, hogy az öL, mint anyaöl éppen az éLet foganásának és növekedésének helye. Másfelől ha túl szorosan öLelek, azzal meg is öLhetem a másikat. 

A magyar nyelv MáG-ikus működésű!

Nálunk a teremtő szó, szófajilag cselekvést, történést és létezést kifejező, vagyis önbeteljesítő!

Aki világra jön, nálunk az fényre érkezik. Világ szavunk egyszerre jelenti, je­lení­ti a világosságot és a világmindenséget!

Ha rámutatok valamire, hogy az KeLL nekem, egyszerre azt is megidézem, hogy rámutatásom tárgya KeLJen fel, vagyis kezdjen el működni! Emma néni, a karcsai mesemondó, egyik meséjében, a KeLLő kifejezést KeLő formában mondta, mintegy igazolva előbbi okfejtésemet, pedig ő bizonyosan helyesen használja a nyelvet.

Nyelvünk és gondolkodásunk miatt képírási szintű ábráink, jeleink, az optimálisan legkevesebb jellel tudnak minden lényegeset elmondani.

Ezért, egy adott jel, és itt pl. a gyökök, és a tőszavak is, mint betűsorok jelként értelmezhetők, oda és vissza egyaránt olvashatóak (palindromitás), és így nyert jelentéseik szintén összefüggenek.

Pl. öL >< Lő. Itt nem lehet vitatkozni, ha valakit leLőnek, azt meg öLik.

Meggyőződésem, hogy régen a folyamatot hosszú magánhangzóval jelölték. Víz szavunkban is ezért hosszú a magánhangzó, ha ragozott alakjai jobbára röviden ejtőnek is!

A magyar nyelv tehát szakrális nyelv, és gondolkodásunk is az (lehetne!). Ezért sem kell szolgai módon átvennünk más nyelvek kifejezéseit, más gondolkodásmódból adódó fogalmi kapcsolatait, hanem jelentését meg­vizsgálva kell alkalmaznunk rá szavainkat. Egyes esetekben az egész rendszert át kell alakítanunk, mert csak így kapunk számunkra is használható, sőt jobban működő fogalmi kapcsolatrendszert.

Nézzünk meg egy világképrészt, mely a magyar (és minden más nyelv[2]) szerves összefüggéseit világítja meg, a teljesség igénye nélkül.

A hasonló forma jelentésbéli összefüggést takar, vagy különböző jelentéssíkok között biztosít átjárhatóságot.

Pl.: HaL > HaLáL > HaLL

A hal a földi vizek „madara”[3], ahogy a madár az égi vizek lakója. A halál birodalmába folyón kell menni. A hal, örökké mozgó lény. Ha megáll, az a halál, vagyis a haláll(ás). A halottal hallás útján lehet (elsősorban) érintkezni[4], ezért vannak a síratók is. A hal húsa a legromlékonyabb, de maga a haltest nyálkás, és erős szaga van, tehát alkalmas a hulla állapotát is megidézni.

Számon tartás  - számosságát állandóan ellenőrizni (testi, anyagi)

- számról-szájra hagyományozni (szellemi-lelki)

Kifejtési lehetőségek:

1. Hangképzés szerint             

- azonos helyen ejtett hangok rokonítása (mássalhangzók felcserélhetőségi szabálya)

- a hangok és a bolygók, illetve az égővi jegyek kapcsolata

2. Visszafelé olvasás[5] alapján (palindromitás)

- LáNY < NYúL

a lány a még szűzi minőséget takarja (ma már sajnos ritkán!),

a nyúl a Szűz keleti megfelelője az állatővben

Ahol a legkevesebb jellel akarják a legtöbbet kifejezni, ott feltétel az oda-vissza olvashatóság.

3. Formai rokonság alapján (ezekkel itt most nem foglalkozunk részletesebben)

- jelrajzolat alapú

- megegyezéses jel alapú

Nyelvünk, nem hivatalos, vizsgálatainak eredményeképpen újra feltárulnak a hangok és az általuk képzett szavak összefüggésrendszerei.

Nyelvünkben a mássalhangzók a szavak „testét” adják, a magánhangzók „lelkesítik” azt, ahogy a teremtésben az Úr a kimondott hanggal teremt, s a lélek visz életet a teremtésbe.

A nemek szerinti megkülönböztetés állapotszerűséget hoz létre.           

Az indoeurópai nyelvek a múlttal való kapcsolatukat tárgyiasítással oldják meg:

igéből névszót csinál                                       

- folyamatból állapotot

            - tulajdonba, birtokba vesz, vagy magára vonatkoztat

A magyarnál folyamattá válik, fölgyorsul          

- növényi lesz

            - mitikus történelemmé válik

A jelen, az állapot, az statikus, a múltból a jövő felé haladás az folyamatszerű, az dinamikus.